A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egészség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egészség. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 21., vasárnap

Vízszűrőt, de milyet?

   Nem szeretünk büdös és ihatatlanul klóros vízzel főzni, fürdeni (inni csak forrásvizet szoktunk, és ha van annyi itthon, akkor főzéshez is azt szeretem használni), és luxus, de jó lenne, ha mosni sem ilyennel kéne. Viszont nincsenek tízezreink a probléma megoldására, sajnos. Kompromisszumként egy aktívszenes, háromezer forintos vízszűrőt választottunk, ami a lakásban bejövő fő vízvezetékre szerelhető, tehát minden csapból a már szűrt, tisztább víz jön. Nálunk ez a következő helyeket jelenti: mosogató, víztartály (ami a fürdéshez és a fűtéshez is adja a meleg vizet), mosdókagyló, kád, mosógép, vécétartály.
   A szűrőházat csak egyszer kell megvenni, és a szenet tartalmazó szűrőbetétet kell cserélgetni benne időnként. Az időnként nálunk pár hónap szokott lenni, de ez nyilván attól függ, hogy milyen szennyezett a víz, és hogy ebből mennyi idő alatt használjuk el azt, amennyivel még elbír a szűrő, vagyis kisebb vízfogyasztás mellett tovább bírja. Lehet látni a betétben lévő szivacsokon, hogy mikor sárgulnak meg és vékonyodnak el teljesen.
   Mivel nálunk pont ma volt a csere, megmutatom, miről is beszélek. :)

Aktívszenes vízszűrőbetét csere előtt

   Évek óta használjuk ezt a vízszűrési megoldást, és ár-érték arányt tekintve elégedettek vagyunk vele. Nyilván szuper lenne egy komplett rendszer, ami a hormonokat és minden vegyszermaradványt is kiszűr a vízből, de hát ahhoz lottózni kellene, arra meg sajnáljuk a pénzt. :) És még szuperebb lenne, ha a Föld ivóvízkészlete olyan tiszta lenne, hogy nem kéne szűrni ahhoz, hogy a fogyasztása szó szerint egészségünkre váljon.

   Ha használsz otthon vízszűrőt, kérlek, írd meg kommentben, milyet, és milyen tapasztalataid vannak róla. Szerintem ez egy fontos téma, sokakat érdekel, mert mindannyiunk érdeke, hogy elérhető áron jussunk olyan vízhez, ami nem mérgező.

2013. április 20., szombat

Ha lázas a gyerek

   Mit lehet tenni, ha a gyereknek hőemelkedése van, néha láza is, és folyik az orra? Jó, persze, hívni az orvost, aki szerint szerencsére egy kis vírus nem a világ vége. Na, de akkor mégis?

    Ma én ezt tettem:
  • itatni, csak hát nem akar semmit elfogadni, szóval marad a szoptatás, néha egy-két korty víz, illetve életben először elfogadott két korty limonádét (akácméz, citrom facsart leve, forrásvíz), köményteát hiába kínáltam, holnap veszünk homoktövises almalét,
  • etetéskor tabu a cukor, a tejtermék és a hús - okos a gyerek, el sem fogadja, helyette zöldség és gabona és gyümölcs, már amennyiben hajlandó enni, ma csak egy banánt és egy kis brokkolis zabkását evett, azt viszont szívesen, mert nagy kedvence babakora óta,
  • porszívós orrszívóval tisztítani az orrát, mert tudja ugyan fújni, de erőtlenül, ami nem hatékony,
  • 38 fokos hőemelkedésig homeopátiás Ferrum phosphoricum 9 CH golyócska beadása, 2x3/nap,
  • 38 fok fölött hideg borogatás és/vagy hűtőfürdő, előbbit egyszerűen nem bírtam kivitelezni, annyira ellenkezett, de 38,1-nél már alapból visítva sír szegény,
  • 39 fok körül(-előtt) már kúp, pláne, ha nagyon gyorsan lázasodó a gyerek, mert a lázgörcs nem vicc,
  • bőr-bőr kontaktus, mert a felnőtt teste sok hőt tud átvenni a babától, ez hatékony lázcsillapító trükk,
  • öltöztetéskor egy réteggel kevesebb ruha, mint amit jó szívvel ráadnék, illetve pizsamaként a lábfejes tipegő helyett most csak nyári napozót fogadott el,
  • láztól független, de ilyenkor is jó szolgálatot tesz, hogy folyamatosan kap krillolajat és természetes D-vitamint cseppben (a Vi*****l szintetikus), mert a D-vitamin az immunrendszernek is nagyon fontos,
  • folyamatos lázmérés, mert bár a gyerek viselkedése nappal jó irányadó, be tudom lőni 0,2 fok pontossággal a testhőjét ránézésre, de éjszaka ez nyilván nem működik,
  • takaróként könnyű, puha gyapjúkendő, ami természetes anyag, jól szellőzik, kényelmes, szükség szerint több-kevesebb rétegűre hajtogatható és nem melegszik túl alatta a gyerek,
  • együtt alvás, ami jó máskor is, de most azért is hasznos, mert kevesebbszer riad föl, és mert azonnal ébredek, ha nem úgy veszi a levegőt, ahogy szokta és ha melegszik a bőre, szóval álmomban is észlelem, hogy kelni kell orrot porszívózni vagy lázat csillapítani, így nem a már zaklatott és elutasító visításra ébredünk, amikor már birkózni kell a gyerekkel, hogy segíthessünk rajta.
   Éjszakai műszak: ON...

   Egészséget, egyensúlyt nektek!

2013. április 6., szombat

Tisz(t)a szappan mosószappanként

   Bréking, bréking! Megszakítva a blog tervezett menetét, bemutatom a mai napom nagy fölfedezését! Sokan lesznek, akiknek nem újdonság, de aki eddig hiába keresett hagyományos, normális, természetes összetételű, vagyis káros anyagoktól mentes mosószappant, annak örömmel jelenthetem be, hogy létezik ilyen! Szappanból van a szappan, döbbenet, de manapság már ennek kell örülni. Íme:

Natúr mosószappan, összetevői: szappan, víz és glicerin

   Semmi felületaktív anyag, semmi parfüm... OK, az nem derül ki, hogy a szappan nevű összetevő konkrétan miből készült - üröm az örömben. :-/

2013. április 4., csütörtök

A nagy életmód-összefoglaló: Általános leírás - varázslat tegnapra

   Arra gondoltam, hogy ha már úgyis fel-felvillantok részletes leírásokat az háztartásunkban használt kozmetikai szerekről és recepteket a kedvelt ételeinkről, akkor érdemes lenne a mögöttes tartalmat, a gondolati keretét is megmutatnom, hogy követhetőbb, érthetőbb, egy logikai szálra felfűzhető legyen, mit miért úgy csinálunk, ahogyan. Valójában még magam sem tudom, milyen mélységben és mekkora részekre bontva írjam meg, mert olyan nagy téma ez az egész életmódosdi - másfelől meg mégis olyan egyszerű, ha az ember már rátalált a saját útjára.
   Legyen ez egy egyszerű, vázlatos felsorolás arról, hogy mi mindent igyekszem nap mint nap megtenni a családom testi és lelki teljességéért, egyensúlyáért. Biztosan lesz, ami most elsőre kimarad, ezért ha eszembe jut valami, ide fogom beírni, hogy meglegyen egy gyűjteményben minden - nekem is érdekes lesz szembesülnöm vele, mert nem szoktam sokat agyalni azon, ami már bevált, csak teszem a dolgom.
   Előrebocsátom, hogy évek kellettek, míg ennyi mindent felvettem a repertoáromba, és persze egyik területen sem voltam nagyon szuper a kezdetekkor. Szóval én sem így születtem :), naponta tanulok valami újat, és hát nyilván a folyton változó élethelyzetek és igények is alakítják a szokásainkat.
   Sőt, tovább megyek: nem állítom, hogy ez egy mindenki számára követendő és hiper-szuper módszer, csak azt állítom, hogy nekünk most éppen elég jó így élni, illetve ez egy út a számtalan között, mi ezen megyünk egy ideje.

   Jöjjön az összefoglaló lista:

2013. március 31., vasárnap

Kölni helyett bio locsolóvíz - varázslat tegnapra

   Az egészség-tudatosság, a praktikum és a felebaráti szeretet jegyében nálunk bolti pacsuli helyett tiszta vízből és illóolajból áll a húsvéti locsolóvíz. Egészség-tudatos, hiszen nem tartalmaz szintetikus anyagokat. Praktikus, mert pillanatok alatt elkészítem, majdnem ingyen van, nem kell érte boltba menni, mert víz és illóolaj mindig van itthon, az utolsó előtti pillanatban is összeállítható. Hölgy felebarátaink is szeretik ezt a megoldást, mert nem büdösít és bódít a tömény gyári szagával, csak diszkrét illatot ad, ami magától is elmúlik, éppen emiatt munkahelyi locsolkodásra kifejezetten ajánlom, pláne, ha erre húsvét után kerül sor, amikor a kolléganők már kimosták a hajukból az ünnepi parfümkeveréket, és már nem szeretnének megkésett locsolást.
   Tavaly citromos-rózsafás vízzel locsolkodott Férj, és egyik hölgynek sem volt ellenére, noha frissen mosott hajjal kezdték a húsvét utáni munkát. Igaz, előtte direkt meg lettek nyugtatva, hogy csak illatos vizet kapnak. :)
   Idén tihanyi levendulaolajat tettem a vízbe, kellemes, enyhe és nagyon természetes illata van.

   Így készítem el: fújós dezodor kiürült és ecetes vízzel szagtalanra mosott üvegébe egy kis vizet töltök (akár tiszta ivóvizet, ez tényleg bio), amibe pár csepp tetszőleges illóolajat cseppentek, akár kétfélét is. Állandó  illóolaj-készletemből ezek alkalmasak leginkább locsoláshoz: levendula-, fahéj-, citrom-, narancs-, rózsafa-, fahéjolaj. Egyenként, de tetszőleges párosításban is jók, bár a narancs-fahéjat nem javaslom, mert  karácsonyi illat.

2013. március 17., vasárnap

Testradírozás egészség-tudatosan, de mivel? Kávés-cukros tusolóradír házilag - varázslat tegnapra

   A bőrradír jó, a bőrradír kell. Bolti kivitel nálunk nem játszik, mert ami olcsó, az káros, ami egészséges, az drága. Régóta készítek cukros-olajos bőrradírt, ami hámlasztó és bőrtápláló hatású is, és szeretjük. De mindig ott motoszkált bennem a vágy, hogy kísérletezzek, próbáljak újdonságot is kikeverni.
   Újítottam megint, megmutatom megint. :) Testradír készítése percek alatt, lépésről lépésre, recepttel és fotókkal, íme!

2013. március 14., csütörtök

Babaápolás egészség-tudatosan, de mivel?

   Ezen a téren sem hatnak rám a reklámok túlzottan, illetve mégis, mert bosszantanak. Álságosnak, túlzónak, hazugnak gondolom valamennyit, és úgy érzem, hülyére vesznek. Köszi, nem kérem. Tudok egyedül informálódni és gondolkodni, nincs szükségem az üzletszerű megtévesztésre és butításra, pláne, amikor a gyerekem egészsége a tét. Neeeem, nem vagyok gazdag, hogy csupa biocuccal éljünk, sajnos. De megteszem, amit tudok, és - nekem már nem meglepő, - sokkal olcsóbban jövünk ki a természetes, legtöbbször feldolgozatlan, kizárólag növényi, adalékmentes szereket használva, mint ha iparilag előállított vegyi anyagokat vásárolnánk.
   Lássuk, születése óta mit is kentünk Csemeténkre az egészséges, olykor bio babaápolást szeme előtt tartva.

2013. március 8., péntek

Testápolás egészség-tudatosan, de mivel? Habkrém házilag

   Ha már kifogytunk az előző adagból, és ha már a márciusi ünnepdömping miatt ajándékba ilyet is adok, gondoltam, akár meg is mutathatom, hogyan készítem a család kedvencévé vált, egészséges, kakaóvajas-levendulás testápoló habkrémet.
   Általános alapreceptből és egy másik krém elkészítési leírásának ötvözéséből dolgozom, de most sem ezekkel teljesen egyezőt kevertem.

   Az alaprecept szerinti hozzávalók az alábbiak, ha 2 db 100 ml-es tégelynyi krémet szeretnénk (kb. 2x70-80 g kész krém lesz a végeredmény), és ha 1 rész=20 gramm (1 tégelynyi krémhez 1 rész=10 gramm):

  • 60 g sheavaj (3 rész),
  • 20 g kakaóvaj (1 rész),
  • 60 g olaj*,
  • pár csepp illóolaj.
   * Nekem 50 ml-es üvegben kapható mandulaolajam volt itthon (lásd az 1. képen), ami a kiméréskor 43 grammnak minősült csak, de nem bontottam meg emiatt egy másik üveget.

   Íme a házi krémkészítés lépései képekben!

   1.) A vajak kimérése: 3 rész puha vaj (60 g sheavaj) + 1 rész kemény vaj (20 g kakaóvaj) (mellette a másik két alkotórész:  mandulaolaj és levendula illóolaj, ezek később kellenek):
Krémkeverés otthon, természetes testápoló készítése házilag I.

2013. március 5., kedd

Virágport enni?

   Igen, miért ne! Szerintem még finom is. :) Rengeteg jó hatása van a szervezetre állítólag - ha osztom kettővel, ami olvasható róla, már akkor is kiváló. Csak címszavakban pár dolog, amit elsőre találtam róla:

  • fehérje tápláléknak minősül, és tartalmaz enzimeket, vitaminokat, ásványi anyagokat, a 20 aminosavból 20-at, és (leendő) kismamák most figyeljenek: folsavat is,
  • a következő gondok esetén segíthet, csak példák: járványok idején (megelőzésként), emésztési zavarok, magas vérnyomás, aranyér, légzőszervi bántalmak, érelmeszesedés,
  • magában is ehető (1 kiskanálnyiról fokozatosan növelhető 3x1 kiskanálnyiig a napi adagja), de mézzel keverve talán még hatékonyabb.

   Pár hete 10 dkg-ot vettem a kis piacon a mézestől 800 Ft-ért, és ahogy látom-hallom, ez olcsónak számít.

A virágpor ehető formája

   Fogy rendesen, szeretem, Csemete is kéri minden nap.
   Gyerekkoromban nagyapám asztalán állt a virágporos doboz, ami akkoriban úgy nézett ki, mint a hintőporos flakonok, csak papírból volt a hengere, és egészen nagy lyukak voltak az elfordítható adagolón. Boldog békeidők? :) Azért a műanyag dobozból is megesszük nagy duzzogva. :)

   Ismered? Próbáltad? Szereted? Milyen tapasztalataid vannak róla?

2013. február 26., kedd

Mosni, de mivel?

   Ez nem egy "térítős" bejegyzés lesz, szóval nem kezdem el szidni a bolti mosószereket és a bennük található csilliónyi mesterséges és mérgező összetevőt. Akit mélyebben érdekel a téma, könnyen találhat a neten információt, a felszínes magazincikktől a tudományos értekezésig. Itt és most annyi a vállalásom, hogy megmutatom, nekem mi vált be a hosszú kísérletezés és keresés után, vagyis milyen természetes szerekkel mosom szemmel láthatóan is tisztára és vegyi értelemben is tisztára a család ruháit.

   Mivel?
   A kiindulási alap egy vadi új mosógép volt, amibe a kezdetektől folyékony mosószert használtam, pár évig boltit, öblítőt soha, helyette ecetet. Az ecetet több okból is: hogy elvegye a bolti mosószer számomra bántóan erős szagát, hogy kioldja a ruhákból a mosószert, amennyire csak lehet, és hogy ellensúlyozza a nagyon kemény víznek a mosógép fűtőszálára gyakorolt hatását. Mivel bántott, hogy bolti szerrel, lényegében vegyszerrel mosok, elkezdtem helyette mást keresni.

2013. február 16., szombat

Télbúcsúztató sütőtök

   A reggelek még csípősek, de nappal már ragyogó tavasz volt ma is. Nem hiába csalogattuk a tavaszt! :) Méltó búcsút veszünk a téltől: érdemes megnézni, akad-e még a piacon sütőtök, igazi utolsó téli csemege.

Sütőtök, családi télbúcsúztató

    Helyette persze a sült gesztenye is remek választás. Vagy bármi, ami jólesik. :)
   Viszlát, tél, év végén veled, ugyanitt, legalább ennyi hóval!

2013. február 11., hétfő

Mantra mára

   Ééés akkor következzen a mai varázslat, kicsit eltávolodunk az anyagi világtól így estére. :) Egyúttal ideális kezdet is az új hétre.
   Egy Prana-mester szerint az alábbi mantrát napi háromszor hallgatva gyógyírt veszünk magunkhoz. Ha csak annyit tudsz megtenni, hogy munkába menet a kocsiban hallgatod, vagy fülessel a tömegközlekedés során például, már akkor is rengeteget teszel magadért. Ne hidd el - próbáld ki!



   Végigrezegteti a csakrákat. Ha végighallgattad, mit éreztél?

2013. február 3., vasárnap

Gyűjtsd a hagymahéjat - varázslat tegnapra

   A vöröshagymáét, mondjuk. Ha szoktál főzni, valószínűleg gyorsan összejön egy teára való adag. Hogy miért is jó ez neked? Egyrészt, mert ihatsz egy finomat. Másrészt, mert ez a tea kiváló ellenszere a köhögésnek és a hurutos betegségeknek.

   Egy lehetőség a sok közül az elkészítésre:

  • forralj fel fél liter vizet, 
  • majd dobd bele legalább két hagyma külső, száraz héját, 
  • és forrald tovább még kb. egy percig,
  • zárd el a lángot, és hagyd állni a főzetet tizenöt-húsz percig,
  • végül keverj el benne mézet ízlés szerint (nagyságrendileg egy-két evőkanálnyit), de csak ha már nem forró a tea (így megmaradnak a méz értékes hatóanyagai).
   A hagymatea hagyományos változata ugyanez, kiegészítve egy nulladik lépéssel, amikor is a fönti mennyiségű teához két evőkanálnyi cukrot kell karamellizálni. Erre jön a fél liter víz, majd a többi, lásd fönt.
   Az egész hagymát is felhasználhatod teakészítéshez.

   Megelőzésként is iható.
   Egészségedre! :)

2013. január 31., csütörtök

Térd-, könyök- és sarokápolás + házi feladat

   Nem, nem vicc! :) Csak egy kis hétköznapi hiúság. Persze, ha eddig is a szépségápolási rutinod része volt ezeken a testrészeken is a bőrradírozás és a krémezés, akkor nem tudok újat mondani.
   Ha viszont a teljes testet érintő radírozást csak valami külső kényszernek érzed, amit igyekszel elbliccelni, mert sem időd, sem kedved nincs hozzá, meg amúgy is fáradt vagy már este, és egyébként is jobban fázol vizesen, mint sem a bőrödet hámlaszd, akkor talán javasolhatok egy egészséges kompromisszumot. Zuhanyzás, fürdés után először szárítkozz meg alaposan (nehogy a fázás elvegye a kedved a továbbiaktól), aztán a könyöködre, a térdedre és a sarkadra/talpadra térj vissza pár másodperc erejéig: a törölközővel jó alaposan, körkörösen dörzsöld át, ne kíméld, hadd melegedjen a bőr. A vízzel felpuhított, de már elhalt hámsejtek eltávolítása a cél. Ezután kend be az átdörzsöld részeket egy zsírosabb krémmel vagy egy testolajjal* (nyilván mást is szabad, de most arról van szó, hogy ez egy minimálprogram arra esetre, ha nem akarsz többet), a lábadra vegyél fel egy kényelmes zoknit. Lehet, hogy több ilyen x másodperces kis akcióra lesz szükség, míg eléred az egészséges bársonyosságot, és eltűnik a barnásnak, szürkésnek látszó száraz hámréteg. Viszont megéri!

2013. január 30., szerda

Az élő, tiszta ivóvíz dicsérete

   A víz maga az élet, tanultuk, ugye, csak valahogy a mindennapi életünkre mintha nem fordítanánk le. Tovább megyek: azzá leszel, amit eszel (és iszol).  Testünk nagyrészt (kb. 70%-ban) vízből áll. Víz - élet - test: a nagy kombó. És akkor most adj számot magadnak arról, hogy szomjoltás címén mit veszel magadhoz egy nap. Kávét, fekete teát, cukros teát, bolti "üdítőt", szénsavas bár-akármit,  bolti ásványvizet is iszol? Megköszönheti a tested? És te megköszönheted magadnak néhány év múltán? Ezek mind "halott" folyadékok, amikből az élő szervezet nem tud építkezni. Hited, világnézeted, gondolkodásod szerint olvass egy kicsi utána ennek a témának. Mitől élő a víz? Mi az a halott víz? Miért nem ajánlott a folyamatos ásványvíz-fogyasztás? Olvass, kutass, mérlegelj. No, másként nézel már a vízre, ugye, az igazi éltetőre?

   Ezután akkor mit is lehet inni valódi gyümölcsteán, -lén, gyógyteán, zöldséglén, gabonatejeken kívül, ami tényleg szomjoltó, vagyis igazi víz? Forrásvizet. Igen, sok városban is. Kérdezősködj, a környékeden tud-e valaki természetes ivóvízről. Az idősebbek, illetve a túrázók jól ismerik a természeti környezetet. Az internet is jó forrás :), kezdésnek javaslom a téma gyűjtőoldalát.

2013. január 28., hétfő

Amint bent, úgy kint

   Így tartja a mondás. Eszerint a belső világunk leképeződik a közvetlen környezetünkben - otthon, munkahelyen. Tehát ha belül rendben vagyunk, körülöttünk is rend van. Ám ha nem... A bájos szétszórtságtól a őskáoszig minden előfordulhat.
   No, a mai varázslat értelmében tégy valamit, bármit a rendért. Először nyilván a belsőért kellene. Most sorolod magadban a kifogásokat, ugye? ;-) Hmmm, jó, legyen akkor fordítva! Tégy valamit, bármit a körülötted lévő rendért. De csak mert meggyőződésem, hogy a mondás megfordítva is érvényes: amint kint, úgy bent; azaz a külső rendezettség visszahat ránk, a környezet rendje valahogy ráncba tudja szedni a lelkünk, szellemünk egy részét is.

   Hogy hol kezded el, a te döntésed. Ahol jólesik, ahol könnyebb - érjen sikerélmény, ez a lényeg. Ötleteket azért tudok adni az elinduláshoz. :)

2013. január 26., szombat

Sebkezelés természetes módszerekkel

   Van néhány olyan szer a kisebb és nagyobb sebek kezelésére, ami házilag is alkalmazható a család minden (két- és négylábú) tagján, kortól függetlenül. Ráadásul, mivel a természet adta anyagokról van szó, nem kell aggódni a gyógyszer-összeférhetetlenség vagy -mellékhatások miatt sem. Természetesen mindenki a saját felelősségére dönt az alkalmazásról, és az orvos felkeresése mindig a legbiztosabb megoldás.

   Hosszabb leírást egyikhez sem készítettem, mert ezt a bejegyzést is, mint a többit, gondolatébresztőnek szánom, "téríteni" senkit nem szeretnék; mindennek könnyen utána lehet olvasni az interneten, ki-ki azt fogadja be az információk közül, ami tetszik.
   Mellőzöm a sebkezelés lépéseinek ismertetését (kötésfajták és cseréjük).
   És most következzenek a házi sebkezeléshez használható anyagok, amelyek fertőtlenítenek és csökkentik a gyulladást.