2013. március 7., csütörtök

Képeslap percek alatt

   Na, jó, ha más is besegít, akkor esetleg tovább is tarthat... :)
   Márciusban minden hétre jut legalább egy ünnep a szűkebb családban. Arra gondoltam, meglepek egy illetőt magam készítette képeslappal. Az ötletet pár napig csiszolgattam magamban, aztán ma délelőtt nekiláttam a kivitelezésnek, persze a lelkes, segítőkész Csemetével. Ez lett belőle.

Gyors képeslap saját kezűleg

   Persze a belsejét személyessé tettük pár kedves sorral és egy gyerekrajzzal. :)


   A hozzávalók az első képen láthatók, kivéve két dolgot: a szív kivágását régi körömollóval végeztem, a szélső díszítősor peremminta-lyukasztóval készült. (A körömollót lefelejtettem a képről, mert mentenem kellett a gyerek elől, elnézést; a lyukasztó pedig utólagos ötlet volt.) Olló helyett ügyesebbek sniccerrel/selejtvágóval vagy szikével is dolgozhatnak, az szebb vágásszélt ad. Én gyerek mellett nem mertem elővenni egyiket sem.
   Az egyik trükk, hogy két különböző méretű (süti)formát kell választani. A nagyobbik körvonala megy az előlapra, a kisebbikkel pedig a belső dekoráció készül úgy, hogy színes újságokból kivágjuk az alakzatot párszor.
   A másik trükk, hogy a dekorformákat még a fölerősítés előtt célszerű középen kettéhajtani, utólag macerásabb lenne.
   A harmadik trükk, hogy amennyiben tűzőgéppel lesz a dekor fölerősítve, előtte érdemes kipróbálni, hogy a tűzőgép beér-e a papír közepéig (vagy a kívánt helyre). Tűzőgép helyett eredetileg cérnával szerettem volna fölvarrni a papírszíveket, de bevethető még dekorcellux (vagymianeveannak) is például.
   Az előlap kivágását alkoholos filccel emeltem ki a külső és a belső oldalon is.
   Ez csak egy alap ötlet, tovább lehet variálni, díszíteni, színes kartont használni, levonókat ráragasztani, virágos-fenyőfás-satöbbi sütikiszúrót körberajzolni, egyebek. Nekem most itthon lévő dolgokból kellett megoldanom, és adott volt a célszemély is, másnak másmilyet készítenék, továbbá "mindentjobbantudó" kisgyerekkel együtt kreatívkodtam, ami kellően megbonyolította a helyzetet. :)
   Elsőnek elmegy.


   Ha tetszett a bejegyzés, véleményezd itt alul, kommentáld, és oszd meg másokkal is a tartalmat! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése